|
|
| Jegyeskurzus Szatmárnémetiben |
A jegyeskurzus egyházi és szakmai segítség fiataloknak, akik házasságra készülnek. Lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére, de egyben ismerkedési lehetőség más párokkal, közösségben való felkészülés a szentségi házasságra és a keresztény családi életre.
A kurzus hat hétig tart, a találkozók pedig hétfő esténként 19 és 20 óra 30 perc között lesznek megtartva. Lelkész, orvos és fiatal keresztény házaspárok lesznek azok a meghívottak, akik interaktív formában fognak a résztvevőknek beszélni életükről a családban, hivatásukról.
Elsősorban olyan jegyesek jelentkezését várják, akik 2010 folyamán szeretnének összeházasodni, de szívesen látnak olyan párokat is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolatukat.
A kurzus házigazdái Solomayer Sándor plébános és a Lepedus család. Jelentkezni február 13-ig lehet a Szent János apostol és evangélista plébánián vagy a Világiak Irodájában a 0261-715011-es telefonszámon és a vi@szatmariegyhazmegye.ro email címen. |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Judit és Xénia nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Judit:
Héber eredetű név, jelentése Judeából származó nő.
Xénia:
Görög eredetű név, jelentése vendég, vendégszerető. Az ókorban xenia volt a vendégnek nyújtott ajándék neve.
A nap mondása: „Genetikusok mondják, hogy egy napon lehetségessé válik új testrészeket is növeszteni, például új melleket és új kezeket. Ez egy aranybánya lehet, mert ha belegondolnak: amint a nők újabb melleket növesztenek, a férfiak újabb kezekre vágynak majd.“
Jay Leno |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0150 RON
|
|
1 EUR = 4.2529 RON
|
|
1 USD = 3.2522 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
28° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Őszinte együttérzéssel osztozunk a család fájdalmában, melyet
LACI PAPÓ
elvesztése okozott.
Ifj. Háncig János és felesége, Éva.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk,
ID. LÁZIN LÁSZLÓ
temetésén részt vettek és sírjára a kegyelet virágait helyezték.
A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, imádott nagyapára, apósra, sógorra,
HAJDÚ ISTVÁNRA (PITYURA),
aki ma hat hónapja örökre eltávozott körünkből.
Emlékét örökké szívünkben őrizzük.
Felesége, lányai,veje, sógorai és imádott unokái: Szintia és Tifani
|
|
|