2010.09.10., péntek, XXVIII. évfolyam, 213. (1529) . szám FIZESSEN ELŐ ONLINE
  • Moisuc ezüstérmes az ob-n
  • Füzetek, táskák és írószerek
  • Sárközújlak: járdaöntés, egyebek
  • Archívum
       
       
       
       
  • Hasznos telefonszámok
  • Postai irányítószámok
  • Vasúti menetrend
  • Légi menetrend
  • Polgármesteri Hivatal weblapja
  • Megyei Tanács weblapja
  • Útvonaltervező


  • Sikeres volt a Vöröskereszt élelmiszergyűjtése

    A Vöröskereszt Szatmár megyei szervezete még a tavalyi év őszén csatlakozott ahhoz az élelmiszergyűjtő akcióhoz, melynek során Románia nagyobb városaiban – Arad, Brăila, Brassó, Bukarest, Buzău, Kolozsvár, Konstanca, Focşani, Jászváros, Nagyvárad, Piteşti, Szeben és Suceava – adakozhattak a lakosok a szegény sorsú családok számára.
    „Az Élelmiszerbank elnevezésű karitatív akció során a szatmáriak 865 kilogramm élelmiszert adományoztak az önkéntesek által a nagyobb bevásárlóközpontokban felállított standoknál. Az összegyűlt lisztet, olajat, cukrot, konzerveket és édességet a hét folyamán a Vöröskereszt hetven nehéz szociális helyzetben lévő szatmári családjához juttatja el” – tudtuk meg a megyei szervezet vezetőjétől, Rodica Borlantól.
    Minden család 12 kilogrammnyi, tartós élelmiszerekből álló csomagot kap, amellyel a karitatív szervezet reméli, hogy valamelyest megkönnyíti a hétköznapjaikat.
    A szatmáriak egyébként rendkívül adakozóak, hiszen a megyei szervezet az első az országból, akinek rövid periódus alatt ilyen sok adományt sikerült begyűjteni.
    „Romániában jelenleg több mint tízezer ember éhezik naponta, amely megengedhetetlen. Aki teheti, ezzel az egyszerű gesztussal, az élelmiszer-adományozással jobbá varázsolhatja egy embertársa napját, segíthet a bajban lévőknek” – nyilatkozta Rodica Borlan.
    B. K. V.

    Névnap:
    Szeretettel köszöntjük Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik, Miklós, Ciprián, Mikolt, Tardos és Honória nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.

    Nikolett:
    A görög Nikolaosz (magyarul: Miklós) férfinév francia eredetű női változata.

    Hunor:
    A középkori eredetmondából, a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor történetéből származó név. A hun (latin hunnus) népnév -r kicsinyítő képzős származéka.

    Zalán:
    Anonymus szerint a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezér neve Salanus volt. A jelentése: "sós" (patak, forrás).

    Noémi:
    Héber eredetű bibliai név. Jelentése gyönyörűségem.

    Erik:
    Germán eredetű név, jelentése nagyrabecsült. Más magyarázat szerint, jelentése egyedül.

    Miklós:
    Görög, szláv eredetű név, a görög Nikolaosz név szláv formájából származik. Jelentése győzelem, nép.

    Ciprián:
    Latin eredetű név, jelentése Ciprus szigetéről származó férfi.

    Mikolt:
    Magyar eredetű név, Kézai Simon névalkotása. Más magyarázat szerint, a bibliai Michal (Mikal) vagy a germán Nikola női névből származik.

    Tardos:
    Magyar eredetű név, jelentése tar, kopasz. Más magyarázat szerint, török eredetű, és a jelentése megállt, megmaradt.

    Honória:
    Latin eredetű név, a Honóriusz férfinév női párja. Jelentése tiszteletreméltó.

    A nap mondása:
    "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
    (Isaac Asimov)
    Valutaárfolyam
    1 HUF = 0.0149 RON
    1 EUR = 4.2821 RON
    1 USD = 3.3684 RON
    Szatmár megye időjárása
    25° C
    Keresés
    Statisztika

    Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, VARGA ANIKÓ szül. KOSZTÁN ANIKÓ temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család
    Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, STER BÉLA temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család
    Fájó, megtört szívvel emlékezünk vissza arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a kegyetlen halál elragadta tőlünk édesapánkat, id. KÓCZÉ LÁSZLÓT. Az őt gyászoló négy gyermeke
    Fájó szívvel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a halál elragadta tőlünk a még élni akaró édesapát, apát, nagyapá és férjet, id. KÓCZÉ LÁSZLÓT. Bánatos felesége, fia, Géza, menye, Eunika és unokája, Melissza
     
    Minden jog fenntartva! © 2005. www.hirlap.ro
    Impresszum