|
|
| Véradásban listavezetők vagyunk |
Szatmár megye, lekörözve az összes romániai megyét, az első helyen áll a tavalyi év mérlege alapján az önkéntes véradók számát tekintve.
A tavalyi, 2009-es év folyamán másfél ezerrel nőtt a véradók száma Szatmár megyében. „A tizenkét hónap alatt körülbelül 10 400 megyei lakos adott több mint négyezer liter vért a központban, amellyel életek százait mentették meg” – tudtuk meg Doina Crişantól, a Vérközpont vezetőjétől.
Az idei évben sem csökkent egyébként a véradási kedv térségünkben, hiszen míg a tavalyelőtt átlagosan 20-30 személy adott vért egy nap, addig az elmúlt két hónapban ez a szám akár 50-70 véradót is jelentett hétköznaponként.
Az önkéntesek számának gyarapodása egyébként nagy valószínűséggel azzal is magyarázható, hogy Románia az egyetlen ország Európában, ahol a véradásért ebédjegyek és egyéb kiváltságok járnak. Egy alkalommal 400 milliliter vért vesznek az önkéntesektől, az európai normáknak megfelelően. Az önkéntes véradónak jár hét darab, körülbelül 60 lej értékű ebédjegy, egy szabadnap a véradás napján, valamint egy átfogó vérvizsgálat A véradást követően hepatitisz A, B, C, HIV- és szifilisz-tesztet végeznek a vizsgálatok során. Adhat vért bárki, aki egészséges és elmúlt tizennyolc éves, amennyiben nem volt sárgaságos, TBC-s, szifiliszes, vagy nem inzulinfüggő cukorbeteg.
„A legtöbb szatmári véradónak A II, 0, B III és B IV a vércsoportja, az egészségügyi intézmények pedig általában ezeknek vannak a híján” – magyarázta Doina Crişan.
Az önkéntes véradókat Szatmárnémetiben munkanapokon a Károlyi út 26. szám alatt várják. Mint tudjuk, a véradást szabályozó érvényben lévő törvény szerint a véradás önkéntes, névtelen és önzetlen cselekedet, amely ugyanakkor életeket menthet.
(bumbuluţ) |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik, Miklós, Ciprián, Mikolt, Tardos és Honória nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Nikolett:
A görög Nikolaosz (magyarul: Miklós) férfinév francia eredetű női változata.
Hunor:
A középkori eredetmondából, a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor történetéből származó név. A hun (latin hunnus) népnév -r kicsinyítő képzős származéka.
Zalán:
Anonymus szerint a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezér neve Salanus volt. A jelentése: "sós" (patak, forrás).
Noémi:
Héber eredetű bibliai név. Jelentése gyönyörűségem.
Erik:
Germán eredetű név, jelentése nagyrabecsült. Más magyarázat szerint, jelentése egyedül.
Miklós:
Görög, szláv eredetű név, a görög Nikolaosz név szláv formájából származik. Jelentése győzelem, nép.
Ciprián:
Latin eredetű név, jelentése Ciprus szigetéről származó férfi.
Mikolt:
Magyar eredetű név, Kézai Simon névalkotása. Más magyarázat szerint, a bibliai Michal (Mikal) vagy a germán Nikola női névből származik.
Tardos:
Magyar eredetű név, jelentése tar, kopasz. Más magyarázat szerint, török eredetű, és a jelentése megállt, megmaradt.
Honória:
Latin eredetű név, a Honóriusz férfinév női párja. Jelentése tiszteletreméltó.
A nap mondása: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
(Isaac Asimov) |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0149 RON
|
|
1 EUR = 4.2821 RON
|
|
1 USD = 3.3684 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
25° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk,
VARGA ANIKÓ
szül. KOSZTÁN ANIKÓ
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak.
A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk,
STER BÉLA
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak.
A gyászoló család
Fájó, megtört szívvel emlékezünk vissza arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a kegyetlen halál elragadta tőlünk édesapánkat,
id. KÓCZÉ LÁSZLÓT.
Az őt gyászoló négy gyermeke
Fájó szívvel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a halál elragadta tőlünk a még élni akaró édesapát, apát, nagyapá és férjet,
id. KÓCZÉ LÁSZLÓT.
Bánatos felesége, fia, Géza, menye, Eunika és unokája, Melissza
|
|
|