2010.09.10., péntek, XXVIII. évfolyam, 213. (1529) . szám FIZESSEN ELŐ ONLINE
  • Moisuc ezüstérmes az ob-n
  • Füzetek, táskák és írószerek
  • Sárközújlak: járdaöntés, egyebek
  • Archívum
       
       
       
       
  • Hasznos telefonszámok
  • Postai irányítószámok
  • Vasúti menetrend
  • Légi menetrend
  • Polgármesteri Hivatal weblapja
  • Megyei Tanács weblapja
  • Útvonaltervező


  • Megtisztul-e valaha a közélet?

    A Korrupcióellenes Igazgatóság hivatalos kéréssel fordult az igazságügyi miniszterhez, hogy az kezdeményezze Cătălin Voicu szenátor mentelmi jognak megvonását. Ugyanis csak a tavaly kétszer fogadott el nagyon komoly összegeket azért, hogy befolyásával a fizetők javára fordítsa a nyomozó hatóságokat, valamint a legfelső bíróságot. Korábban annak érdekében üzérkedett a befolyásával, hogy X meg Y valamilyen kormánypozícióhoz jusson, ő maga belügyminiszter akart lenni Marian Vanghelie segítségével, de Emil Boc nem fogadta el a PSD-nek ezt az ajánlatát.
    Érdemes megnéznünk, hogy milyen pályát is futott be egy, a szenátusban ülő figura, mert vannak még hasonló szép pályák a hazai közéletben.
    A nagyszebeni tisztiiskolát végezte a híradós fegyvernemnél, majd a rendőrakadémián jogot tanult. 1989 előtt a legfőbb ügyész adjutánsa volt, utána pedig a kormányőrség (SPP) tisztje lett. Itt Ion Iliescu kedvence volt, mert előléptette tábornokká, s kétszer ki is tüntette az exelnök, 2000-2004. közti mandátuma idején annak nemzetbiztonsági főtanácsadója volt. Miután a SPP generálisa lett, áthelyezték a Legfelső Védelmi Tanácshoz. A SPP egykori parancsnokával együtt céget alapít, amely őrző-védő szolgálattal, nyomozással és potokollszervezéssel foglalkozik.
    Nagy barátja Viorel Hrebenciucnak, így 2004-ben képviselő lesz, 2008-ban pedig szenátor. Korábban az a hír járta, hogy annak idején ő is felvett egy csekély 60 000 dollárnyi hitelt a Bancorextől, amely aztán csődbe ment.
    Ha van a mostani honatyák között volt és maradék nómenklaturista, Cătălin Voicu bízvást annak nevezhető. Azt írja a bukaresti sajtó, hogy erős szálak fűzik az alvilághoz, így ő az egyik összekötő a bűnözői körök és a politika csúcsai között, s amiért most elindult ellene az eljárás, az olyan bűn, ami az ő köreiben természetes. Hiszen mi az, ha egy bennfentes kap egy üzletembertől 250 000 új lejt és 200 000 eurót annak fejében, hogy közbenjár az ugyancsak ebbe a körbe tartozó legfelsőbb törvényszéki bíráknál az érdekében? Vagy 119 000 új lejt azért az ígéretért cserébe, hogy elintézi a bukaresti rendőrség fejeseinél azt, hogy ne javasoljanak vádemelést egy másik üzletember esetében?
    Valószínűleg a dolog mégis nagyon szemet szúrhatott mindenkinek, ha elindult ellene az eljárás. De mikor szabadul meg a közélet a hasonszőrűektől…?

    Veres István

    Névnap:
    Szeretettel köszöntjük Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik, Miklós, Ciprián, Mikolt, Tardos és Honória nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.

    Nikolett:
    A görög Nikolaosz (magyarul: Miklós) férfinév francia eredetű női változata.

    Hunor:
    A középkori eredetmondából, a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor történetéből származó név. A hun (latin hunnus) népnév -r kicsinyítő képzős származéka.

    Zalán:
    Anonymus szerint a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezér neve Salanus volt. A jelentése: "sós" (patak, forrás).

    Noémi:
    Héber eredetű bibliai név. Jelentése gyönyörűségem.

    Erik:
    Germán eredetű név, jelentése nagyrabecsült. Más magyarázat szerint, jelentése egyedül.

    Miklós:
    Görög, szláv eredetű név, a görög Nikolaosz név szláv formájából származik. Jelentése győzelem, nép.

    Ciprián:
    Latin eredetű név, jelentése Ciprus szigetéről származó férfi.

    Mikolt:
    Magyar eredetű név, Kézai Simon névalkotása. Más magyarázat szerint, a bibliai Michal (Mikal) vagy a germán Nikola női névből származik.

    Tardos:
    Magyar eredetű név, jelentése tar, kopasz. Más magyarázat szerint, török eredetű, és a jelentése megállt, megmaradt.

    Honória:
    Latin eredetű név, a Honóriusz férfinév női párja. Jelentése tiszteletreméltó.

    A nap mondása:
    "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
    (Isaac Asimov)
    Valutaárfolyam
    1 HUF = 0.0149 RON
    1 EUR = 4.2821 RON
    1 USD = 3.3684 RON
    Szatmár megye időjárása
    25° C
    Keresés
    Statisztika

    Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, VARGA ANIKÓ szül. KOSZTÁN ANIKÓ temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család
    Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, STER BÉLA temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család
    Fájó, megtört szívvel emlékezünk vissza arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a kegyetlen halál elragadta tőlünk édesapánkat, id. KÓCZÉ LÁSZLÓT. Az őt gyászoló négy gyermeke
    Fájó szívvel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a halál elragadta tőlünk a még élni akaró édesapát, apát, nagyapá és férjet, id. KÓCZÉ LÁSZLÓT. Bánatos felesége, fia, Géza, menye, Eunika és unokája, Melissza
     
    Minden jog fenntartva! © 2005. www.hirlap.ro
    Impresszum