2010.03.11., csütörtök, VII. (XXIX.) évfolyam, 58. (1374) . szám FIZESSEN ELŐ ONLINE
  • Februárban is baba-mama klub
  • Fonó-Házba várják a gyerekeket
  • Fényképezõgéppel Andrea Palladio nyomában
  • Archívum
       
       
       
       
  • Hasznos telefonszámok
  • Postai irányítószámok
  • Vasúti menetrend
  • Légi menetrend
  • Polgármesteri Hivatal weblapja
  • Megyei Tanács weblapja
  • Útvonaltervező


  • Gyerekek játszottak a tűzzel

    Kedden délután leégett a nagykárolyi dohánygyár használaton kívüli épülete: a tüzet gyerekek okozták.
    Kedden délután 4 óra körül gyulladt ki a dohánygyár épülete, melyhez a bejelentést követően rövidesen a helyszínre érkeztek a nagykárolyi tűzoltóság egységei, de a tűz olyan hamar szétterjedt és elharapódzott, hogy az oltásban részt vevőknek segítséget kellett kérniük. A tasnádi tűzoltókkal és a szatmárnémeti Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének egységeivel együtt a tüzet több órás munkával, este fél kilencre sikerült eloltani, de az éjszaka folyamán még nem lehetett bejutni az épületbe, a füst miatt, így a tűz okának vizsgálatával szerdáig várni kellett.
    Aurel Ulici kapitány, a Szatmár megyei Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének szóvivője lapunknak elmondta, hogy a tegnapelőtti tűzben a lángok martalékává vált az épület közel 1000 négyzetméteren, az oltáshoz használt nagy vízmennyiség miatt pedig a volt dohánygyár omlásveszélyes, bármikor összedőlhet.
    A vizsgálatok szerint a tűzesetet nyílt lánggal felelőtlenül játszó gyerekek okozták – őket jelenleg keresi a rendőrség.

    Névnap:
    Szeretettel köszöntjük Elvira, Pál, Ella és Vilmos nevû kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.

    Elvira :
    Vitás eredetû név. Lehet a nyugati gót eredetû Alwara név spanyol formája, ennek a jelentése: mindent megõrzõ vagy akit az ereklye megvéd. Lehet arab eredetû, ezesetben jelentése fenséges, fennkölt, hercegnõ.

    Pál :
    A latin Paulus névbõl származik. Jelentése: kicsi, kis termetû férfi.

    Ella :
    Az -ella végû magyar nõi nevek önállósult becézõje. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna nõi nevek önállósult becézõje. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névbõl származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).

    Vilmos :
    A germán eredetû Wilhelm névnek a latinosított Vilhelmus formájából származik. Elemeinek jelentése akarat+(védõ)sisak.

    A nap mondása:
    „Én nem tudom mi ez, de jó nagyon elrévedezni némely szavadon, mint alkony éj felhõjén, mely ragyog, és rajta túl derengõ csillagok.“
    Juhász Gyula
    Valutaárfolyam
    1 HUF = 0.0149 RON
    1 EUR = 4.3554 RON
    1 USD = 3.2813 RON
    Szatmár megye időjárása
    -5° C
    Keresés
    Statisztika

    Fájó szívvel és könnyes szemmel tudatjuk, hogy KRISZTIÁN BORBÁLA szül. CSAHOLCZI 71 éves korában visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése pénteken, 13 órakor lesz a pusztadaróci kápolnától. Örökké bánatos családja
    Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk, PÁL ERZSÉBET temetésén részt vettek, sírjára koszorút és a kegyelet virágait helyezték. Gyászoló családja
     
    Minden jog fenntartva! © 2005. www.hirlap.ro
    Impresszum