|
|
| Szatmár.ro szépségverseny |
Itt a tavasz, ilyenkor kivirágzik a természet, a virágokkal együtt pedig kivirágoznak a hölgyek is. Ennek apropóján indít szépségversenyt a Szatmár.ro, melynek keretein belül az idei Tavasz Szépét szeretnék megtalálni.
A hölgyeknek mindenképp érdemes megmutatniuk magukat a nagyvilágnak, ugyanis a szépségverseny főnyereménye egy igazi királynői kényeztetés lesz két fő részére a ceglédi négycsillagos Best Western Hotel Aquarell gyógy- és wellnessközpont felajánlásával, de a Tavasz Szépe udvarhölgyeinek is pihentető kényeztetésben lesz részük. Az ajándékokról egy kicsit később, előbb lássuk, mit kell tennie annak, aki részt szeretne venni a szépségversenyen.
A Szatmár.ro Tavasz Szépe 2010 versenyére 16-35 éves hölgyek jelentkezését várjuk. A jelentkező e-mailhez mindenképp csatolni kell egy jól sikerült fotót, ugyanis a jelentkező azzal vesz részt a versenyben. A fényképpel kapcsolatban elvárások is vannak: jó minőségű, legalább 1024 pixel szélességű digitális képeket várnak. A mobiltelefonnal készített, rossz minőségű képeket nem fogadják el. A beküldők fotói közül a Szatmár.ro olvasói szavazással fogják megválasztani a Tavasz Szépét és annak udvarhölgyeit. A jelentkezéseket a jatek@szatmar.ro e-mail címre várják március 31-én 24 óráig. Kérik az e-mailben feltüntetni a következőket: teljes név, telefonszám, cím és születési dátum. A győztesek kihirdetésére április 30-án fog sor kerülni. S most jöjjenek a nyeremények!
Az első helyezett díja egy igazi wellness-paradicsomban eltöltött ötéjszakás szállás lesz két személyre. A négycsillagos szállodai szoba mellé a hotel felajánl szintén két személy részére egy mediterrán jellegű testkezelést is. A nyeremény része természetesen a szállás mellett a svédasztalos reggeli és vacsora, az élményfürdő, a pezsgőfürdő, a szaunák és a fitness-terem korlátlan használata, szóval a Tavasz Szépe igazi királynői körülmények között pihenheti ki magát partnerével.
A Tavasz Szépének első udvarhölgye szintén a ceglédi Best Western Hotel Aquarellben pihenheti ki a hétköznapok fáradalmait párjával. A második udvarhölgynek is irigylésre méltó dolga lesz, hiszen partnerével kétéjszakás szállást nyer a szállodába. |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik, Miklós, Ciprián, Mikolt, Tardos és Honória nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Nikolett:
A görög Nikolaosz (magyarul: Miklós) férfinév francia eredetű női változata.
Hunor:
A középkori eredetmondából, a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor történetéből származó név. A hun (latin hunnus) népnév -r kicsinyítő képzős származéka.
Zalán:
Anonymus szerint a honfoglalás előtt a Duna-Tisza közén uralkodó vezér neve Salanus volt. A jelentése: "sós" (patak, forrás).
Noémi:
Héber eredetű bibliai név. Jelentése gyönyörűségem.
Erik:
Germán eredetű név, jelentése nagyrabecsült. Más magyarázat szerint, jelentése egyedül.
Miklós:
Görög, szláv eredetű név, a görög Nikolaosz név szláv formájából származik. Jelentése győzelem, nép.
Ciprián:
Latin eredetű név, jelentése Ciprus szigetéről származó férfi.
Mikolt:
Magyar eredetű név, Kézai Simon névalkotása. Más magyarázat szerint, a bibliai Michal (Mikal) vagy a germán Nikola női névből származik.
Tardos:
Magyar eredetű név, jelentése tar, kopasz. Más magyarázat szerint, török eredetű, és a jelentése megállt, megmaradt.
Honória:
Latin eredetű név, a Honóriusz férfinév női párja. Jelentése tiszteletreméltó.
A nap mondása: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
(Isaac Asimov) |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0149 RON
|
|
1 EUR = 4.2821 RON
|
|
1 USD = 3.3684 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
25° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk,
VARGA ANIKÓ
szül. KOSZTÁN ANIKÓ
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak.
A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk,
STER BÉLA
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait, koszorúit helyezték és mélységes gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak.
A gyászoló család
Fájó, megtört szívvel emlékezünk vissza arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a kegyetlen halál elragadta tőlünk édesapánkat,
id. KÓCZÉ LÁSZLÓT.
Az őt gyászoló négy gyermeke
Fájó szívvel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a halál elragadta tőlünk a még élni akaró édesapát, apát, nagyapá és férjet,
id. KÓCZÉ LÁSZLÓT.
Bánatos felesége, fia, Géza, menye, Eunika és unokája, Melissza
|
|
|