|
|
| Nagy hangsúly az adóbeszedésen |
Növelné az adóbehajtás hatékonyságát ebben az évben a Tasnádi Helyi Tanács: elsősorban a pár éve tartozó magánvállalatoktól szednék be a kintlevőségeket.
Kénytelen volt teljesíteni a célt a legutóbbi ülésen a városi döntéshozó testület: sikerült lefaragni a 2010-es költségekből oly módon, hogy azokat fedezzék a rendelkezésre álló összegek. Így levontak például az iskolai beruházási költségekből, a helyi önkormányzat fenntartására elkülönített tételből. Az iskolák például pályázatok tanulmányaira kértek pénzeket, viszont a döntéshozók amellett voltak: mivel több projekt is készült az eddigiekben, elsősorban ezek folytatására kellene koncentrálni. Itt mintegy 60 000 lejt takarítottak meg, a kulturális rendezvények szervezésére tervezett 190 000 lej helyett 110 000 lejt utaltak ki. Kiegészítésként megnövelték a tervezett helyi bevételeket is – árulta el Véron András polgármester.
– Bár voltak viták a tanácsülésen, egyszerűen nem volt más választásunk, mint hogy beleférjünk a rendelkezésre álló keretbe – mondta a polgármester.
A magánszemélyektől való adó- és büntetésbehajtás szintén prioritása a polgármesteri hivatalnak: folyamatosan több peres eljárás zajlik a be nem szedett közköltségek végrehajtás útján történő begyűjtésére. Emellett az egyik, nem működő kazánház eladásából, valamint a meglévő strandi telkek értékesítéséből is pénzt remélnek – mondta el Véron.
(fi) |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Elvira, Pál, Ella és Vilmos nevû kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Elvira :
Vitás eredetû név. Lehet a nyugati gót eredetû Alwara név spanyol formája, ennek a jelentése: mindent megõrzõ vagy akit az ereklye megvéd. Lehet arab eredetû, ezesetben jelentése fenséges, fennkölt, hercegnõ.
Pál :
A latin Paulus névbõl származik. Jelentése: kicsi, kis termetû férfi.
Ella :
Az -ella végû magyar nõi nevek önállósult becézõje. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna nõi nevek önállósult becézõje. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névbõl származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).
Vilmos :
A germán eredetû Wilhelm névnek a latinosított Vilhelmus formájából származik. Elemeinek jelentése akarat+(védõ)sisak.
A nap mondása: „Én nem tudom mi ez, de jó nagyon elrévedezni némely szavadon, mint alkony éj felhõjén, mely ragyog, és rajta túl derengõ csillagok.“
Juhász Gyula |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0149 RON
|
|
1 EUR = 4.3554 RON
|
|
1 USD = 3.2813 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
-5° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel és könnyes szemmel tudatjuk, hogy
KRISZTIÁN BORBÁLA
szül. CSAHOLCZI
71 éves korában visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése pénteken, 13 órakor lesz a pusztadaróci kápolnától.
Örökké bánatos családja
Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk,
PÁL ERZSÉBET
temetésén részt vettek, sírjára koszorút és a kegyelet virágait helyezték.
Gyászoló családja
|
|
|