A szenátus tegnapi ülésnapja gyakorlatilag azzal telt el, hogy a kormánytöbbség megpróbálta dűlőre vinni Mircea Geaoană házelnök leváltását, ami végül nem sikerült.
Mint már szóltunk róla, ezt a kérdést a PD-L akarta napirendre tűzni, s e párt szenátorai aláírásukkal támogatták az indítványt, még az elmúlt héten. Csakhogy a házbizottság jelenlegi összetétele olyan, hogy a PSD és a PNL hét, míg az RMDSZ és a PD-L hat taggal van jelen benne. (A független szenátorok egyelőre nem kaptak helyet egyik bizottságban sem, többek közt e kérdés napirendre tűzésének megtagadása az egyik felhozott ok a házelnök elmozdítására.) Egy kérdés pedig akkor kerülhet napirendre a házszabály szerint, ha a házbizottság, s végső soron az elnök azt napirendre tűzi. Másfelől az is logikus, hogy a ház plénuma a döntő testület mindenben, de csak akkor, ha valamely kérdés szabályszerűen napirendre kerül. Most a házbizottság és az elnök nem volt hajlandó napirendre tűzni ezt a kérést, mert nem tartják alkotmányosnak (és mellékesen Geoană sem szeretne a szenátus elnöki széke nélkül maradni). Ugyanis 2005-ben volt már egy hasonló precedens, amikor az akkori házelnököt, Nicolae Văcăroiut akarták elmozdítani, miután pártja ellenzékbe került az akkoriban létrehozott koalíció felállása után. Akkor az alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a két ház bármelyikének elnökét csak az a párt hívhatja vissza, amelyik jelölte. Most a kormánypártiak úgy akartak egy hasonló alkotmánybírósági állásfoglalást elkerülni, hogy valamilyen úton-módon a plénum elé akarták vinni az ügyet, ugyanis a plénum döntésével már nem foglalkozhat a legfelső taláros testület.
Ismételten azzal állunk szemben, hogy egy jogi szabályozás nem elég hajlékony, nem alkalmas előre nem látott esetek kezelésére. Mert ki gondolt arra a felsőház megalakulásakor, hogy egy évvel később már más többség lesz ott, mint amilyen eredetileg volt? S mi lesz akkor, ha megint egy év múlva újabb változás áll be a többség összetételében, ismét váltani kell az elnököt?
Jó lenne tehát csakugyan alaposan újragondolni a legalapvetőbb törvényeket, amelyek alapján az állam működik, különben egyre-másra ilyen jogi csűrések-csavarások gördítenek akadályokat a normális – esetünkben a törvényhozói – munka elébe.

Veres István