|
|
| Ünnepi megemlékezések vidéken |
Már szombaton megkezdődnek a március 15-i megemlékezések megyénk falvaiban és vidéki városaiban. Nem csak az emlékhelyeken, de minden településen igyekeznek méltóképpen fejet hajtani 1848-49 emléke előtt.
Szombaton, 13 órakor a Szatmárudvari községhez tartozó Berenden emléktábla-avatással egybekötött ünnepi istentiszteletet tartanak. A március 14-én, vasárnap megtartandó rendezvényeken ugyancsak a templomi összejöveteleké lesz a főszerep, de több helyen a kultúrotthonban szerveznek emlékműsort. Apában és Halmiban a templomi ünnepség után a helyi temetőkben lévő kopjafához vonulnak az ünneplők, itt helyeznek el koszorúkat. Ugyancsak kopjafa-koszorúzás lesz Gencsen és Szatmárhegyen. Avasújvárosban a helyi hősök emlékműve előtt emlékeznek, Tamásváralján a templomban, a gyermekek adnak elő verses-zenést összeállítást. Szamosdarán a világháborús hősök, templom falán található emléktáblája előtt tisztelegnek a helybeliek, Vetésen a Vetési Albert Kultúrkör szervezésében a temetőben felkutatott 48-as sírokat koszorúzzák meg, kulturális műsor kíséretében. Óváriban gyermekműsor után a világháborús hősök emlékművénél helyeznek el koszorúkat. A felsorolt rendezvények 11 órakor kezdődnek. Ugyancsak vasárnap emlékeznek meg a forradalomról és szabadságharcról Szatmárudvariban (11.30 – istentisztelet és koszorúzás), Mikolában (12 óra – Gellért Sándor-emléktábla – ünnepi beszéd, kuruc nóták, szavalatok, citerazenekar) és Szatmárpálfalván (12 óra – ünnepi istentisztelet, koszorúzás). Kökényesden, 15 órától a kultúrotthonban rendeznek történelmi vetélkedővel egybekötött kulturális műsort, Tasnádon 15 órától a moziteremben lesz a megemlékezés, Vámfaluban, 16 órától megemlékező istentisztelet lesz. Ugyancsak 16 óra a kezdete a túrterebesi kultúrotthonban megtartandó kulturális előadásnak.
Az ünnep napján, hétfőn Szamoskóródon indul az emlékezés: itt a Petőfi-emléktáblát koszorúzzák meg a résztvevők, 9.45 órakor. Oroszhegyi Józsa Nagykolcson található emléktáblájának megkoszorúzása után 10.30 órakor Szamoskrassón lesz ünnepi istentisztelet, ami után a hagyomány szerint a Bem-emlékszoba falán elhelyezett emléktábla előtt tisztelegnek a negyvennyolcasok emlékének. Magyargéresen, Irinyben, Hadadon, 11 órakor ünnepi istentisztelet lesz, a megyebeli fő eseménynek számító erdődi megemlékezés 13 órakor kezdődik, a tavaly felavatott Petőfi-Júlia szoborkompozíciónál. Nagypeleskén és Lázáriban déltájban kerül sor az idei ünnepségekre – tegnap még nem lehetett tudni a pontos időpontokat. Pelében, Börvelyben és Ombodon 18 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény, előbbi és utóbbi helyen a hősök emlékművét, Börvelyben a Petőfi-szobrot koszorúzzák meg. Szaniszlón, 16 órai kezdettel a kultúrotthonban kerül sor ünnepi kulturális előadásra. Kaplonyban első alkalommal szerveznek nagyobb szabású emlékünnepséget az idén: 16 órakor a templom melletti téren a helyi fiatalok és a nagykárolyi tánccsoport fellépésével egybekötve emlékeznek a 162 évvel ezelőtti eseményekre. Szilágypérban 17 órától ünnepi istentisztelet lesz, amit koszorúzás követ.
(fi) |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Szerafina, Szergiusz és Tivadar nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Ádám:
Héber eredetű bibliai név, jelentése ember. Más kutatás szerint a jelentése vörös, vörös földből való.
Péter:
Héber, görög, latin eredetű név, jelentése kőszikla. Péter apostol neve a Bibliában eredetileg az arameus Kéfa, Kéfás volt, ennek görög fordítása a Petrosz név. A magyar Péter változat a névnek a latin Petrus formájából ered.
Dorottya:
Görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.
Gara:
Török eredetű név, jelentése héja, fekete.
Gorgiás:
Latin eredetű név, Gorgiasz ókori filozófus és szónok nevéből származik. Jelentése vad, zord.
Omár:
Héber, arab eredetű név, jelentése hegylakó, hegyi lakos, földműves, gazdálkodó, hosszú életű.
Orgona:
Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.
Szerafina:
Héber, német eredetű név, a Szeráf férfinév női párja. Jelentése tündöklő, nemes.
Szergiusz:
Latin eredetű név, római nemzetségnévből származik. Jelentése megőrző, gondozó, felügyelő, felvigyázó.
Tivadar:
Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka.
A nap mondása: „Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.”
(Albert Einstein) |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0148 RON
|
|
1 EUR = 4.2872 RON
|
|
1 USD = 3.3791 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
24° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel emlékezünk arra a három évvel ezelőtti szomorú napra, amikor drága szerettünk,
id. KOVÁCS LAJOS
eltávozott közülünk.
Szerető felesége és a család
Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a szerető édesapa, após, nagyapa,
id. LÁZIN LÁSZLÓ,
volt lázári lakos hirtelen eltávozott szerettei köréből.
Emlékét örökké őrzik
szerető gyermekei és azok családja.
|
|
|