|
|
| Ma döntenek az új híd ügyében |
Napirendre tűzte mai ülésén a tervezett harmadik híd városrendezési tervének megvitatását, illetve elfogadását a Szatmárnémeti Városi Tanács.
A híd tervéről már korábban is olvashattak lapunk olvasói, hiszen már 2007-ben meghirdették egy új híd tervezését.
A tanulmányokat készítő bukaresti Iptana vállalat szakértői idén márciusban mutatták be a projektet, a tervezők szerint a két belső tartóoszlop közötti távolságot tekintve ez lehetne a leghosszabb híd az országban.
A Szamoson átívelő 1100 méter hosszú építményre négysávos utat terveztek, mely a Bányai útról (Henri Coandă utca) indulna, folytatódna a strand utcáján, és a 17-es lakónegyedbe vezetne át, ahol az Interex üzletnél végződne, az Independenţei sugárúton.
A két hídlábnál körforgalmak lesznek – egyik az Independenţei sugárúton, másik pedig a Bányai (Henri Coandă) úton. Amennyiben a Szatmárnémeti Városi Tanács elfogadja a városrendezési tervet, megkezdődhet a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, ezután pedig az építkezés. Mindez természetesen azután, hogy az önkormányzat rendelkezésére áll majd az a megközelítőleg 12 millió euró, amely a híd elkészítéséhez szükséges. |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Regina, Begónia, Menyhért, István, Ivor, Márkus, Kósa és Lél nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Regina:
Latin eredetű név, jelentése királynő, a keresztény névadásban eredetileg Máriára mint a mennyek királynéjára utalt. Más magyarázat szerint a Rein- kezdetű német nevek önállósult becézője.
Begónia:
Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.
Menyhért:
A germán eredetű Meinhard névből származik. Jelentése erő, erős, merész. A magyarban a Melchior nevet Menyhért névvel helyettesítették a napkeleti bölcsek egyikének a legendabeli nevét.
István:
Görög, német, szláv, magyar eredetű név, régi magyar Istefán változatából. Jelentése virágkoszorú, régen a görögök életében nagyon fontos szerepet játszott a koszorú, ezzel díszítették a házaikat fiúgyermek születésekor, házasságkötéskor. Ez volt a híres harcosoknak, a versenyek győzteseinek és a közéletben kiváló polgároknak a dísze, jutalma. Athénban a hivatali méltóságnak és a sérthetetlenségnek is a jele volt.
Ivor:
A név eredetére vonatkozóan több magyarázat is ismeretes. Ír, skót, velsz eredetű név, jelentése úr, uralkodó. Másik magyarázat szerint, az Igor ukrán és belorusz változata.
Márkus:
Latin eredetű név. Jelentése Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt.
Kósa:
Magyar eredetű név, a Ko- kezdetű nevek becézőjéből önállósult. Jelentése kos.
Lél:
Finnugor magyar eredetű név, Árpád fejedelem dédunokájának a neve. Jelentése kürtös, kürtfúvó.
A nap mondása: „Placebo-függő vagyok. Leszoknék róla, de nem változna semmi.“
Steven Wright
|
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0150 RON
|
|
1 EUR = 4.2762 RON
|
|
1 USD = 3.3168 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
20° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki kolléganőnknek, Botos Erzsébetnek, mély fájdalmában, amelyet szeretett édesanyja elhunyta okozott.
A Metamob Kft. vezetősége
Ma hat hónapja annak a szomorú napnak, amikor a kegyetlen halál elragadta az élni vágyó,
ZSOLDOS JÁNOS,
volt halmi lakost.
Bánatos édesanyja, Mária és két testvére, Gyöngyi és Attila
Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra az egy évvel ezelőtti napra, amikor a kegyetlen halál elragadta tőlünk a szeretett gyermeket és testvért,
BODÓ TIBOR,
csedregi születésű, volt magyarországi lakost.
Bánatos édesapja, testvére, Erika, János, Ingrid és Rudolf.
Kegyelettel emlékezünk arra a három évvel ezelőtti napra, amikor eltávozott közülünk a szeretett férj, apa és nagyapa,
RÉVAI ERNŐ.
Emlékét megőrizzük szívünkben.
Felesége, fiai és azok családjai, valamint unokája
|
|
|