2010.09.09., csütörtök, XXVIII. évfolyam, 212. (1528) . szám FIZESSEN ELŐ ONLINE
  • Szűz Mária születésnapján
  • Három hét múlva állásbörzét tartanak
  • Minden helyet betöltöttek
  • Archívum
       
       
       
       
  • Hasznos telefonszámok
  • Postai irányítószámok
  • Vasúti menetrend
  • Légi menetrend
  • Polgármesteri Hivatal weblapja
  • Megyei Tanács weblapja
  • Útvonaltervező


  • Egyre fortélyosabbak a csempészek

    Egyre fortélyosabbak a cigarettacsempészek, újabb és újabb trükkökkel nehezítik meg a Szatmár megyei vámosok dolgát – derült ki Ioan Sabău, a Vámügyi Műveletek és Illetékek Szatmár Megyei Igazgatósága vezetőjének jelentéséből.
    „Egyre magasabb fokon űzik a csempészést a megyében, ezért sajnos a határrendész kollégákkal együtt sem sikerül minden illegális tettet kiszűrni” – magyarázta a vezető a Szatmár megyei prefektusi tanács havi gyűlésén. Mint kiderült, a tavalyi évhez képest jóval kevesebb csempészett dohányra bukkantak a vámosok idén: míg 2009 első félévében 5 056 220 szál cigarettát foglaltak le, az idei év hasonló időszakában közel másfél millióval kevesebbet, azaz 3 501 680 szálat.
    “Jelenleg is közös akciót szervezünk a Szatmár Megyei Határrendészet embereivel, hogy kiszűrjük a csempészeket” – magyarázta Sabău, aki Radu Giurcă prefektusnak, valamint a közintézmények vezetőinek az idei, és az utóbbi évek legnagyobb cigarettafogásáról és a csempészek leleményességéről is beszámolt. A tavalyi évben például egy Halmi illetőségű személy havonta több alkalommal „költöztette” a bútorait Szilágy megyébe, azonban egy ellenőrzés során sikerült rábukkanni a csalásra: a hetente újraszállított bútorok tele voltak csempészcigarettával.
    A legnagyobb cigarettafogásra a vámügyőrség munkatársai április elején bukkantak: egy áruszállító kamion belsejében, több tucat üvegvattatömb mögé rejtve több mint 250 ezer doboz, ukrán zárjeggyel ellátott Classic, illetve Marlboro márkájú cigarettát találtak. Ioan Sabău elmondása szerint a cigaretták úgymond „kupak“ módszerrel voltak az álrakományként szállított üvegvattával elhatárolt raktérbe rejtve.
    A prefektusi tanács ülésén a Szatmár Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője, Dan Maier is beszámolt az elmúlt hónapok mérlegéről. A 2010-es év első szemeszterében a bevallott jövedelem 478 803 684 lej, mely a 2009-es év hasonló időszakához képest 11,61 százalékos visszaesést jelent, hisz akkor
    541 691 162 lej jövedelmet vallottak be a szatmáriak. Maier elmondta, az igazgatóság célkitűzései között szerepel az adóhátralék összértékének 100 000 000 lej alá csökkentése a jelenlegi 190 278 124 lejről, mert csak így kerülhetünk versenyképes helyzetbe a többi megyével.

    Névnap:
    Szeretettel köszöntjük Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Szerafina, Szergiusz és Tivadar nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.

    Ádám:
    Héber eredetű bibliai név, jelentése ember. Más kutatás szerint a jelentése vörös, vörös földből való.

    Péter:
    Héber, görög, latin eredetű név, jelentése kőszikla. Péter apostol neve a Bibliában eredetileg az arameus Kéfa, Kéfás volt, ennek görög fordítása a Petrosz név. A magyar Péter változat a névnek a latin Petrus formájából ered.

    Dorottya:
    Görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.

    Gara:
    Török eredetű név, jelentése héja, fekete.

    Gorgiás:
    Latin eredetű név, Gorgiasz ókori filozófus és szónok nevéből származik. Jelentése vad, zord.

    Omár:
    Héber, arab eredetű név, jelentése hegylakó, hegyi lakos, földműves, gazdálkodó, hosszú életű.

    Orgona:
    Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.

    Szerafina:
    Héber, német eredetű név, a Szeráf férfinév női párja. Jelentése tündöklő, nemes.

    Szergiusz:
    Latin eredetű név, római nemzetségnévből származik. Jelentése megőrző, gondozó, felügyelő, felvigyázó.

    Tivadar:
    Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka.

    A nap mondása:
    „Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.”
    (Albert Einstein)
    Valutaárfolyam
    1 HUF = 0.0148 RON
    1 EUR = 4.2872 RON
    1 USD = 3.3791 RON
    Szatmár megye időjárása
    24° C
    Keresés
    Statisztika

    Fájó szívvel emlékezünk arra a három évvel ezelőtti szomorú napra, amikor drága szerettünk, id. KOVÁCS LAJOS eltávozott közülünk. Szerető felesége és a család
    Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a szerető édesapa, após, nagyapa, id. LÁZIN LÁSZLÓ, volt lázári lakos hirtelen eltávozott szerettei köréből. Emlékét örökké őrzik szerető gyermekei és azok családja.
     
    Minden jog fenntartva! © 2005. www.hirlap.ro
    Impresszum