|
|
| Új utcaneveket keresnek |
Hamarosan teljes újraházszámozást hajtanak végre Túrterebesen, és nevet választanak az új belterületek utcáinak – a polgármesteri hivatal várja a lakosság észrevételeit a témában.
Koczán Levente, Túrterebes község polgármestere lapunknak elmondta: szeretnének egyszer s mindenkorra rendet tenni az utcanevek és házszámozások tekintetében, ugyanis eddig káosz uralkodott ezen a téren.
– Van olyan eset, hogy öt szomszédos utcának ugyanaz a neve, és a házszámozás, utcáktól függetlenül, folyamatosan halad a falvak területén. Drăguşeni felé több tíz hektárral bővült a belterület. Ezentúl a legkisebb utcának is neve lesz, és a házszámok utcánként lesznek magállapítva, akárcsak városon – nyilatkozta Koczán, hozzátéve: már a Sárközújlaki Lakosságnyilvántartó Hivataltól is kaptak felkérést a helyzet rendezésére. Vannak ismétlődő házszámok, sőt, egyes esetekben a házakat megkülönböztető betűjelzések akár az F betűig is terjednek. A polgármesteri hivatal keretében alakult bizottság – a polgármester mellett Gyákon-Vagner Viktor alpolgármester, Ionescu Ioana jegyző, Puskás Emese mérnök, Révai Zsolt mezőgazdasági előadó, Podolyák József mérnök és Sável Gábor polgármesteri személyes tanácsadó voltak a tagjai – elvégezte a helyzetelemzést, és kidolgozta a procedúra lebonyolításának a részleteit.
A bizottság javaslata szerint a Főutcán megmaradnak a jelenlegi házszámok, az 1-es számtól Halmi felé az utca bal oldalán egészen 114-es házszámig; 115-nél visszafordul Drăguşeni felé és tart a 259-es házszámig. Új utcanév lesz például a Kavicsbánya utca a javaslat szerint – ez jelenleg egy mezei út, Mezei György házától kiindulva a kavicsbányáig fog terjedni. A hídon túl, Szatmár felé jobb oldalt az első utcát Breg utcának, az ANIF cég melletti utat Forrás utcának, a „Kállai réthez” vezető utat Kállai utcának, a település Halmi felőli végét Halmi utcának kívánják nevezni, de Akác utca – Gyákon Mária házától a belterület határáig –, Pálinkás utca – a Májer-háztól a belterület végéig –, Temető utca, Kert utca – Bregék és a Cseprente-kanális között, Bikkes utca – Szmurigáéktól a belterület végéig – is lesz. Utcanevet keresnek továbbá több belterület-résznek is, a javaslatokat a primtur@yahoo.com címen várják, részleteket a www.primariaturulung.ro címen lehet olvasni. |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Szerafina, Szergiusz és Tivadar nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Ádám:
Héber eredetű bibliai név, jelentése ember. Más kutatás szerint a jelentése vörös, vörös földből való.
Péter:
Héber, görög, latin eredetű név, jelentése kőszikla. Péter apostol neve a Bibliában eredetileg az arameus Kéfa, Kéfás volt, ennek görög fordítása a Petrosz név. A magyar Péter változat a névnek a latin Petrus formájából ered.
Dorottya:
Görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.
Gara:
Török eredetű név, jelentése héja, fekete.
Gorgiás:
Latin eredetű név, Gorgiasz ókori filozófus és szónok nevéből származik. Jelentése vad, zord.
Omár:
Héber, arab eredetű név, jelentése hegylakó, hegyi lakos, földműves, gazdálkodó, hosszú életű.
Orgona:
Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.
Szerafina:
Héber, német eredetű név, a Szeráf férfinév női párja. Jelentése tündöklő, nemes.
Szergiusz:
Latin eredetű név, római nemzetségnévből származik. Jelentése megőrző, gondozó, felügyelő, felvigyázó.
Tivadar:
Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka.
A nap mondása: „Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.”
(Albert Einstein) |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0148 RON
|
|
1 EUR = 4.2872 RON
|
|
1 USD = 3.3791 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
24° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel emlékezünk arra a három évvel ezelőtti szomorú napra, amikor drága szerettünk,
id. KOVÁCS LAJOS
eltávozott közülünk.
Szerető felesége és a család
Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a szerető édesapa, após, nagyapa,
id. LÁZIN LÁSZLÓ,
volt lázári lakos hirtelen eltávozott szerettei köréből.
Emlékét örökké őrzik
szerető gyermekei és azok családja.
|
|
|