|
|
| Olvasói levél |
| Nyugaton a helyzet változatlan |
Ezelőtt három héttel nem gondoltam volna, hogy levelemet folytatni fogom, de sajnos, mint ahogy a csatolt képek is mutatják, „Nyugaton a helyzet változatlan“.
Három héttel egy utca újra (részleges) aszfaltozása után, ismét „háborús“ viszonyok uralkodnak. Ezt nem lehet a gyenge alapra fogni (lekövezve, lehengerelve, próbaterhelés); ez szerintem az aszfalt minőségéből adódik. És képzeljék, eredeti terv szerint erre akartak még egy réteget tenni. A választ ismerem: „a munka nem volt (nincs) átvéve“, „még nincs befejezve“, „nem fizetjük ki“, „garanciában van“, „rossz a közbeszerzési törvény“ és ehhez hasonlóak, de érdekes módon nem igazán történik semmi (soha nem találják meg a felelőst, csak a magyarázatokat).
Sajnos, a képen látható károsodást csak egy módon lehet megszüntetni, újra csináltatni az egészet a céggel. De ha már írok, ne csak a Dobó utcáról essék szó, a Mileniului utcát egy hete fejezték be, máris megjelent az első gödör; a Lucian Blaga sugárúton szabályos kráterek keletkeztek, ez garanciában van vagy volt, de senki ki nem javítja. A közműjavítások után visszamaradt gödröknél sem tartják be egyértelműen a technológiai folyamatokat: először teledobálják öklömnyi nagyságú kövekkel, hátha ülepszik – de ki az az autóvezető, aki erre rámegy – utána felszedik és rá a friss aszfalt, újabb egy nap múlva ott a kráter...
S tudják, miért írom mindezt? Mert felháborít és bosszant, hogy mint városi tanácsos, én is csak nézem, és szégyellem tehetetlenségemet. Az egyik román nyelvű szatmári portálon július 13-án megjelent interjúban azt nyilatkozta a polgármester: „A tanácsos egyedül semmit sem tehet, és ezért nem is felelhet a városban történtekért“, a fotók bemutatása a tanácsülésen pedig nem más, mint „névtelenségből való kitörési vágy“. Ez nem semmi... No comment.
Maskulik Csaba
szatmárnémeti városi tanácsos |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Szerafina, Szergiusz és Tivadar nevű kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Ádám:
Héber eredetű bibliai név, jelentése ember. Más kutatás szerint a jelentése vörös, vörös földből való.
Péter:
Héber, görög, latin eredetű név, jelentése kőszikla. Péter apostol neve a Bibliában eredetileg az arameus Kéfa, Kéfás volt, ennek görög fordítása a Petrosz név. A magyar Péter változat a névnek a latin Petrus formájából ered.
Dorottya:
Görög eredetű név. Jelentése Isten ajándéka. A magyar név a latin Dorothea változatból származik.
Gara:
Török eredetű név, jelentése héja, fekete.
Gorgiás:
Latin eredetű név, Gorgiasz ókori filozófus és szónok nevéből származik. Jelentése vad, zord.
Omár:
Héber, arab eredetű név, jelentése hegylakó, hegyi lakos, földműves, gazdálkodó, hosszú életű.
Orgona:
Magyar eredetű név, jelentése a virág maga.
Szerafina:
Héber, német eredetű név, a Szeráf férfinév női párja. Jelentése tündöklő, nemes.
Szergiusz:
Latin eredetű név, római nemzetségnévből származik. Jelentése megőrző, gondozó, felügyelő, felvigyázó.
Tivadar:
Görög, latin eredetű név, a Theodor név magyar megfelelője. Jelentése Isten ajándéka.
A nap mondása: „Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna.”
(Albert Einstein) |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0148 RON
|
|
1 EUR = 4.2872 RON
|
|
1 USD = 3.3791 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
24° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel emlékezünk arra a három évvel ezelőtti szomorú napra, amikor drága szerettünk,
id. KOVÁCS LAJOS
eltávozott közülünk.
Szerető felesége és a család
Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk arra a hat héttel ezelőtti napra, amikor a szerető édesapa, após, nagyapa,
id. LÁZIN LÁSZLÓ,
volt lázári lakos hirtelen eltávozott szerettei köréből.
Emlékét örökké őrzik
szerető gyermekei és azok családja.
|
|
|