2010.08.19., csütörtök, VII. (XXIX.) évfolyam, 194. (1510) . szám FIZESSEN ELŐ ONLINE
  • Februárban is baba-mama klub
  • Fonó-Házba várják a gyerekeket
  • Fényképezõgéppel Andrea Palladio nyomában
  • Archívum
       
       
       
       
  • Hasznos telefonszámok
  • Postai irányítószámok
  • Vasúti menetrend
  • Légi menetrend
  • Polgármesteri Hivatal weblapja
  • Megyei Tanács weblapja
  • Útvonaltervező


  • Mikolai útépítést kérelmezett

    Az erdő alatt fekvő házához vezető út kialakítása érdekében kérte Pataki Csaba kormánybiztos-helyettes segítségét Hantig Gheorghe mikolai lakos.
    Kifejtette: 13 ház áll az említett helyen, és még csak kövezett útjuk sincs. Sáros időben emiatt az ott lakók – többek között a kilenc iskolás korú gyerek – csakis gumicsizmában tudnak közlekedni. A panaszos szerint akár komoly gondjaik is akadhatnak a járható út hiánya miatt, mert sem mentő, sem tűzoltókocsi nem tudja őket megközelíteni.
    Az alprefektus megígérte, hogy tárgyal ez ügyben a helyi önkormányzattal, azonban világossá tette Hantig Gheorghe számára, hogy ebben az ügyben csakis a helyi tanács határozhat.

    Névnap:
    Szeretettel köszöntjük Elvira, Pál, Ella és Vilmos nevû kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.

    Elvira :
    Vitás eredetû név. Lehet a nyugati gót eredetû Alwara név spanyol formája, ennek a jelentése: mindent megõrzõ vagy akit az ereklye megvéd. Lehet arab eredetû, ezesetben jelentése fenséges, fennkölt, hercegnõ.

    Pál :
    A latin Paulus névbõl származik. Jelentése: kicsi, kis termetû férfi.

    Ella :
    Az -ella végû magyar nõi nevek önállósult becézõje. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna nõi nevek önállósult becézõje. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névbõl származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).

    Vilmos :
    A germán eredetû Wilhelm névnek a latinosított Vilhelmus formájából származik. Elemeinek jelentése akarat+(védõ)sisak.

    A nap mondása:
    „Én nem tudom mi ez, de jó nagyon elrévedezni némely szavadon, mint alkony éj felhõjén, mely ragyog, és rajta túl derengõ csillagok.“
    Juhász Gyula
    Valutaárfolyam
    1 HUF = 0.0149 RON
    1 EUR = 4.3554 RON
    1 USD = 3.2813 RON
    Szatmár megye időjárása
    -5° C
    Keresés
    Statisztika

    Fájó szívvel és könnyes szemmel tudatjuk, hogy KRISZTIÁN BORBÁLA szül. CSAHOLCZI 71 éves korában visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése pénteken, 13 órakor lesz a pusztadaróci kápolnától. Örökké bánatos családja
    Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk, PÁL ERZSÉBET temetésén részt vettek, sírjára koszorút és a kegyelet virágait helyezték. Gyászoló családja
     
    Minden jog fenntartva! © 2005. www.hirlap.ro
    Impresszum