|
|
| Ma kezdődnek a IX. Partiumi Magyar Napok! |
Tegnap délben sajtótájékoztató keretében számoltak be Szőcs Péter, Stier Péter és Magyar Lóránd szervezők a ma kezdődő IX. Partiumi Magyar Napok utolsó részleteiről.
Mint elmondták, a partiumi jelleg főként a résztvevők előadásában fog megvalósulni, ugyanakkor természetesen idén is nagy hangsúlyt kap a népi kultúra. A hagyományőrző programok külön színpad köré csoportosulnak, a rendezvényeket pedig úgy időzítették, hogy az ne fedje a nagyszínpadon zajló előadásokat – így minden kilátogató saját ízlése szerint válogathat majd a programok közül.
A színpadi fellépők mellett rengeteg állandó rendezvény várja a résztvevőket, ahogyan azt már az előző években is megszokhattuk. Nagyon sok gyerekprogrammal várják például a családosokat: péntektől vasárnapig számtalan báb- és gyermekelőadást, kézműves-foglalkozásokat és nem utolsósorban értékes nyereményekkel kecsegtető vetélkedőket rendeznek a Kossuth-kertben óvodásoknak és iskolásoknak.
Idén sem maradnak el a közkedvelt kiállítások, könyvbemutatók és vásárok, a bor- és pálinkakóstoló vagy éppen a kispályás focibajnokság. A IX. Partiumi Magyar Napok megnyitójára ma este hét órakor kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színházban, ezt követően pedig Földes László, azaz Hobo zenés József Attila-estjét tekinthetik meg azok az érdeklődők, akik jegyet váltottak az eseményre.
Azért, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen érdekes rendezvényről sem, holnapi lapszámunkban közöljük a IX. Partiumi Magyar Napok teljes programját. |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Elvira, Pál, Ella és Vilmos nevû kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Elvira :
Vitás eredetû név. Lehet a nyugati gót eredetû Alwara név spanyol formája, ennek a jelentése: mindent megõrzõ vagy akit az ereklye megvéd. Lehet arab eredetû, ezesetben jelentése fenséges, fennkölt, hercegnõ.
Pál :
A latin Paulus névbõl származik. Jelentése: kicsi, kis termetû férfi.
Ella :
Az -ella végû magyar nõi nevek önállósult becézõje. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna nõi nevek önállósult becézõje. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névbõl származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).
Vilmos :
A germán eredetû Wilhelm névnek a latinosított Vilhelmus formájából származik. Elemeinek jelentése akarat+(védõ)sisak.
A nap mondása: „Én nem tudom mi ez, de jó nagyon elrévedezni némely szavadon, mint alkony éj felhõjén, mely ragyog, és rajta túl derengõ csillagok.“
Juhász Gyula |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0149 RON
|
|
1 EUR = 4.3554 RON
|
|
1 USD = 3.2813 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
-5° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel és könnyes szemmel tudatjuk, hogy
KRISZTIÁN BORBÁLA
szül. CSAHOLCZI
71 éves korában visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése pénteken, 13 órakor lesz a pusztadaróci kápolnától.
Örökké bánatos családja
Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk,
PÁL ERZSÉBET
temetésén részt vettek, sírjára koszorút és a kegyelet virágait helyezték.
Gyászoló családja
|
|
|