|
|
| Nemsokára megtelnek a szatmári bentlakások |
A tanévkezdés a tanszerek és a tankönyvek beszerzésén kívül még egy pluszterhet szokott a vidéki diákokra és szüleikre róni: amennyiben nem az ingázást választják, szálláslehetőség után kell nézniük a városban.
Ha szétnézünk a különböző újságok hasábjain, a hirdetések között számtalan albérleti lehetőséget találunk diákok számára is. A legolcsóbb lakások, a garzonok és a valamivel nagyobb kétszobásak 90-110 eurónál kezdődnek, attól függően, hogy merre található és mennyire felszerelt, de természetesen ez az ár jóval magasabb is lehet. A lakások bérleti díja nem foglalja magában a rezsiköltséget, az étkezést pedig minden diáknak magának kell megoldania.
Mint kiderült, lehet, ezen okok miatt is, a megyeszékhelyen a bentlakások népszerűsége nem csökkent – hiszen itt a diákok az elérhető árú szállás mellett háromszori étkezést is kapnak.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásába még lehet jelentkezni, a Hám János Iskolaközpont Szent Alajos Konviktusába pedig már lezárult a beiratkozás, de mindkét helyre jellemző a túljelentkezés – tudtuk meg az iskolák vezetőségétől.
Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Iskolacsoport igazgatója lapunknak elmondta, hogy idén is többen igényeltek bentlakási helyet, mint ahány számára biztosítani tudják az ellátást. A 120 férőhelyes bentlakásba végül hatvan diáklány és hatvan fiú nyert felvételt, ők már szeptember 12-én, vasárnap el is foglalhatják a helyeiket a konviktusban.
„A beiratkozáskor megvizsgáltuk, hogy a jelentkező diákok közül ki követett el fegyelmi kihágást a tavalyi évben, többnyire őket utasítottuk vissza. A nevelőkkel közösen hat olyan diákot nem vettünk fel a bentlakásba, akik több intőt is kaptak az elmúlt tanévben. De nemcsak a mi tanintézményünkből, hanem a Református Gimnáziumból, a Kölcseyből és az Eminescuból, a Slavici-ból, vagy a Doamna Stancából is lesznek bentlakó diákok“ – mondta az igazgató.
Egy teljes hónap az internátusban megközelítőleg annyiba fog kerülni, mint a tavaly: a napi három étkezés kilenc lej lesz, a rezsiköltség pedig egy hónapra 40 lej.
„Már kiszámoltuk, hogy például a tanévkezdést követően, szeptemberre nagyjából 166 lejt kell majd fizetniük a bentlakóknak, erről pedig már tájékoztattuk őket és a szüleiket” – magyarázta Ádámkó István.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásában valamivel nagyobb összegért lakhatnak a diákok – itt is igyekeznek megtartani a tavalyi árakat, ez alapján pedig a havi szállásköltség nagyjából 60 lej, az étkezés pedig 8 lejbe fog kerülni naponta.
A Kölcsey-bentlakásban szintén túljelentkezés van, azonban itt még nem ért véget a beiratkozás. „A főgimnázium diákjai természetesen elsőbbséget élveznek, de nagy számban fogunk valószínűleg idén is felvenni református gimnazistákat, vagy éppen a Ioan Slavici Kollégiumban tanuló diákokat is“ – fejtette ki lapunknak Elek Imre igazgató.
Az internátusban 100 diákot tudnak elszállásolni a 2009/2010-es tanévre – 50 fiút és 50 lányt. Azok, akik bentlakási helyet igényelnének, az elkövetkező néhány napban még megtehetik.
B. Krisztina |
|
|
|
|
Névnap: Szeretettel köszöntjük Elvira, Pál, Ella és Vilmos nevû kedves olvasóinkat, valamint mindazokat, akik születésnapot, házassági évfordulót vagy más jeles eseményt ünnepelnek.
Elvira :
Vitás eredetû név. Lehet a nyugati gót eredetû Alwara név spanyol formája, ennek a jelentése: mindent megõrzõ vagy akit az ereklye megvéd. Lehet arab eredetû, ezesetben jelentése fenséges, fennkölt, hercegnõ.
Pál :
A latin Paulus névbõl származik. Jelentése: kicsi, kis termetû férfi.
Ella :
Az -ella végû magyar nõi nevek önállósult becézõje. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna nõi nevek önállósult becézõje. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névbõl származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).
Vilmos :
A germán eredetû Wilhelm névnek a latinosított Vilhelmus formájából származik. Elemeinek jelentése akarat+(védõ)sisak.
A nap mondása: „Én nem tudom mi ez, de jó nagyon elrévedezni némely szavadon, mint alkony éj felhõjén, mely ragyog, és rajta túl derengõ csillagok.“
Juhász Gyula |
|
| Valutaárfolyam
|
|
1 HUF = 0.0149 RON
|
|
1 EUR = 4.3554 RON
|
|
1 USD = 3.2813 RON
|
Szatmár megye időjárása
|
|
-5° C
|
|
|
|
Statisztika
|
|
Fájó szívvel és könnyes szemmel tudatjuk, hogy
KRISZTIÁN BORBÁLA
szül. CSAHOLCZI
71 éves korában visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése pénteken, 13 órakor lesz a pusztadaróci kápolnától.
Örökké bánatos családja
Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, ismerõsöknek és szomszédoknak, akik drága halottunk,
PÁL ERZSÉBET
temetésén részt vettek, sírjára koszorút és a kegyelet virágait helyezték.
Gyászoló családja
|
|
|